Iskolakóstoló ovisoknak
játékos sportfoglalkozás óvodásoknak a Batthyányban
Játékos sportdélelőtt az óvodásoknak Az érdi Batthyány Általános Iskolában március 6-án, szombaton játékos sportfoglalkozáson ismerkedhettek meg az iskolába lépő gyerekek az iskolával, a sporttal. A célunk az volt, hogy minél többen válasszák ezt az intézményt, mivel a testnevelés tantárgy oktatása itt kiemelt fontosságot kap. A harmadik sportiskolai osztály kezdi meg működését a 2010-2011-es tanévben. A helyszín a felújított , minden célnak megfelelő sportcsarnok volt. A nap eseményei: Az érkező gyerekek a jelentkezés után kötetlenül nézegethették a csarnokban épülő akadálypályákat. A 3.t osztály ugróköteles lánycsoportja egy látványos kötélugró produkcióval mutatkozott be. A rendezvényt Rozgonyi János, az iskola igazgatója nyitotta meg. A szülők már az új lelátóról követhették az eseményeket. A sportdélelőtt programja: Először babzsákos bemelegítés majd fogócska következett. Azután a gyermekeknek hat helyszínen, kis csoportokban kellett feladatokat megoldani. Tollaslabda, tornapados akadálypálya, különleges képességfejlesztő szerek, ugrókötelezés, labdás akadálypálya és kispályás foci volt az egyes állomásokon. A játékosok minden feladatot érdeklődve, derűsen, balesetmentesen oldottak meg. A hangulatos délelőttöt ugróköteles játékkal zártuk. Az iskola nevelői által közösen megszervezett és lebonyolított játékos foglalkozás reméljük, hogy elérte célját. A leendő tanulóknak sikeres iskolakezdést kívánunk. Tinka Lajos
|