Keresés

 

Március 15-i ünnepély

Idén már az új sportcsarnok lelátóiról nézhettük végig a Daróci Lajosné és Mórás Zsolt által betanított március 15-i műsort.

Idén már az új sportcsarnok lelátóiról nézhettük végig a Daróci Lajosné és Mórás Zsolt által betanított március 15-i műsort. A 7.b osztály mindent megtett, hogy a kiváló koreográfia minden tanulónak - kicsiknek és nagyoknak egyaránt - emlékezetes élmény maradjon. Hatalmas taps és közös éneklés volt a siker mérhető jele!
 
Stencinger Norbert tanár úr beszédében bemutatta azokat a hősöket, akik nem szerepelnek a tankönyvekben, de példaképek lehetnek a mai idők fiataljai számára. Szavaiból okulhattak tanulóink, s a figyelmesebbek azt is meghallhatták, hogyan válhatnak ma is hőssé akár a gyerekek is.
 
Köszönjük a műsor előkészítésében és előadásában közreműködők munkáját!