Tollaslabda 2010 Salgótarján
Beszámoló a 2010. évi tollaslabda diákolimpiáról
Előzmények: Az országos diákolimpián az vehet részt, aki az előversenyeken jogot szerzett rá. Ennek a feltételei a következők: A versenyt két kategóriában rendezik. „A” kategóriában az igazolt versenyzők, „B” kategóriában az igazolással nem rendelkezők részére. A részvétel nem egyesületi, hanem iskolai szinten történik a diákolimpiai versenykiírás szerint. Először megyei szinten rendezik a versenyt, ahonnan minden korosztályból és minden kategóriából 4 fiú és 4 lány jut tovább. „A” kategóriából közvetlenül az országos versenyre lehet kerülni, míg „B” kategóriában közbeiktattak egy középdöntőt, ahol a továbbjutóknak három megye legjobbjaival kell mérkőzniük, és az itt elért korosztályonkénti 4 fiú és 4 lány szerez jogot az országos döntőn való indulásra. Az országos döntőt Salgótarjánban, a kilenc pályás városi sportcsarnokban rendezték meg 2010.március 19-21. között. Az országból 13 megye és Budapest versenyzői vettek részt, körülbelül 400-an. A korábbi évekhez viszonyítva tapasztalható, hogy mind létszámban, mind teljesítményben igen nagy fejlődés tapasztalható, sokkal nagyobb konkurenciával kell számolni. Ami a színvonalat illeti, a mérkőzések jelentős része igen szoros,1-2 pontos különbséggel zárult.
Érdrő 6-an, iskolánkból 5-en vettek részt a diákolimpián. Gratulálunk minden játékosnak, aki az országos döntőn részt vett és sportszerű játékkal helytállt. További sikereket kívánunk nekik. Köszönjük az ÉRDI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK, hogy a verseny költségeit biztosította pályázat útján. Egyben köszönjük a szülőknek, hogy a játékosok utazását megoldották . Petrovits Sándor, Tinka Lajos felkészítők Diákolimpiai fotók: http://picasaweb.google.hu/ferencszerecz/TollaslabdaDiakolimpiaOrszagosDontoSalgotarjan#
| Eredményeink |
|
|
|
|
| Kőrösi Ágnes 8.b |
|
IV. kcs. |
|
III. hely / A kategória |
| Takács Zoltán 4.t |
|
II. kcs. |
|
IV. hely / B kategória |
| Boros Boglárka 3.t |
|
II. kcs. |
|
IX. hely / B kategória |
| További résztvevők: |
|
|
|
|
| Dulcz Zsombor 3.t és Szentesi Viktor 8.t, akik sportszerű játékkal, |
|
|
|
|
| szoros mérkőzéseket játszva alig maradtak le az élen végzőktől. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|